Ez egy régmúlt mese, egy gyönyörű történet,

S, hogy milyen is volt elmondom, hogy történt meg.

Szívből jött az érzés mi soha el nem múlhat már,

Csak mi ketten leszünk a világ cirkuszának porondján.

Múlt sok pillanat, mi hozott jót és bánatot,

De percről percre szívem erősebben vágtatott.

Ha megláttalak nem kellett, hogy szót formáljon ajkad,

S hangod oly nyugtató, hogy mikor beszélsz az engem altat.

Két karod közt érzem a világ közbezár, s nincs mitől féljek,

De ha nem vagy velem akkor a lelkem a magányba vész el.

Amióta megjelentél életemben szívem csak rólad regél,

S, hogy milyen titkot rejt elmondom hát el én.

Rejt sok álmot miből a valóság rózsája,

Úgy bimbózott ki, mint tavasszal az almafa virága.

Úgy lett szürke életemből egy csapásra tündérmese,

S kérdeztem magamtól,- szíved engem szeretni vajon képes-e?

Mert az enyém szeret ó de még milyen nagyon,

Csak azt nem tudtam, hogy vajon kölcsönös-e ez a vonzalom.

Aztán teltek a hetek s egyre jobban megismertem énedet,

Az egyszerű szeretetből gyönyörű szerelem éledett.

Nem félek már semmitől hisz tudom te itt vagy nekem,

S ha vihar jő, te átölelsz s megfogod  kezem.

Én is megfogom kezed, sétáljunk egy egész életen át,

Addig míg be nem zárjuk magunk mögött a végtelen kapuját.:]