- hiányzik?
- nem tudom.
- ezt nem lehet nem tudni.
- pedig nem olyan egyszerű. amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt jártunk vásárolni vagy, ha meghallgatok egy zenét, amit még ő

mutatott, a gyomrom rögvest görcsbe rándul. eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. ilyenkor hiányzik. de, ha arra gondolok, hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: jobb ez így. szóval nem tudom. nagyon nehéz.
- és mi történik, ha meglátod?
- tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem. de, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a 'mi lenne, ha' kérdések sorozata.
- akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik-e.
- igazad van, hiányzik. minden mozdulata, a szavai, az érintései. de legfőképp az a tudat, hogy amikor ő velem volt, érdemes volt felkelnem.

 Senki más nem fog téged úgy várni ahogy én teszem...♥

 mindenki azt mondja, hogy felejtselek el. hogy te sem vagy különb mint a többi. de én nem hiszek nekik. én benned hiszek. és tudom hogy hülye vagyok de még így is szeretlek. akármennyi fájdalmat is okozol. nem tudom meddig bírom még ezt elviselni. de ha elhagynál…azt nem élném túl.

Mindig lesz egy ilyen ember az életedben. Nem számít, hogy hány kapcsolata volt, hogy hányszor nem válaszolt az üzeneteidre, hogy hányszor nem vett rólad tudomást , hogy hányszor tett úgy, mintha nem számítanál neki, hogy hányszor ültél a földön és sírtál miatta, vagy érezted úgy, hogy semmit sem érsz. Nem számít hányszor mondtad magadnak, hogy ő nem számít neked, de legbelül, mindig mikor írt neked, rád nézett, megölelt, vagy csak kimondta a nevedet, a falak, amiket magad köré építettél eltűntek és nem tehettél róla, de boldog voltál. Még ha nem is akartál az lenni. ♥