Ez egy régmúlt mese, egy gyönyörű történet,
S, hogy milyen is volt elmondom, hogy történt meg.
Szívből jött az érzés mi soha el nem múlhat már,
Csak mi ketten leszünk a világ cirkuszának porondján.
Múlt sok pillanat, mi hozott jót és bánatot,
De percről percre szívem erősebben vágtatott.
Ha megláttalak nem kellett, hogy szót formáljon ajkad,
S hangod oly nyugtató, hogy mikor beszélsz az engem altat.
Két karod közt érzem a világ közbezár, s nincs mitől féljek,
De ha nem vagy velem akkor a lelkem a magányba vész el.
Amióta megjelentél életemben szívem csak rólad regél,
S, hogy milyen titkot rejt elmondom hát el én.
Rejt sok álmot miből a valóság rózsája,
Úgy bimbózott ki, mint tavasszal az almafa virága.
Úgy lett szürke életemből egy csapásra tündérmese,
S kérdeztem magamtól,- szíved engem szeretni vajon képes-e?
Mert az enyém szeret ó de még milyen nagyon,
Csak azt nem tudtam, hogy vajon kölcsönös-e ez a vonzalom.
Aztán teltek a hetek s egyre jobban megismertem énedet,
Az egyszerű szeretetből gyönyörű szerelem éledett.
Nem félek már semmitől hisz tudom te itt vagy nekem,
S ha vihar jő, te átölelsz s megfogod kezem.
Én is megfogom kezed, sétáljunk egy egész életen át,
Addig míg be nem zárjuk magunk mögött a végtelen kapuját.:]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése