Ott ültünk egymás mellett Ő és Én. Néha-néha zavartan egymásra pillantottunk. Ott volt egy karnyújtásnyira, mégis egy világegyetem választott el minket. Legszívesebben ordítottam volna ahogy kifér a torkomon hogy: 'Szeretlek!' De nem. Csak ültünk ott, némán. Azt hiszem Ő is azt érezte amit Én. Láttam a tekintetében, éreztem, mégse szóltam semmit. Talán most is gondol Rám, ahogy Én Rá. Talán..